Lendvai vár

A magyar határtól nem messze, de már Szlovénia területén, Lendván, a belváros fölött magasodik az alsólendvai vár hófehér falú, L alakú épülete. A várból a városra és a környező szőlőhegyekre nyíló csodás kilátás mellett érdemes meglátogatnunk a falai közt kialakított történeti és képzőművészeti kiállításokat.

A lendvai hegytetőn már a XII. században is erődítmény állt, ám ez a tatárjárás idején elpusztult, az utána épült kővár a német származású Hahót nemzetség birtoka lett, akik később felvették a Bánffy nevet, és egészen kihalásukig, a XVII. századig a környék legbefolyásosabb dinasztiájává váltak.

A török háborúk idején Lendva várának fontos végvári szerep jutott, a környéken a legjelentősebb csatára 1603-ban került sor, de a várat a töröknek nem sikerült elfoglalnia.

1644-ben kihalt a tulajdonos Bánffy-család, majd egy rövid Nádasdy időszak után az Eszterházy családé lett a birtok. Az Eszterházyak az adományként kapott várakat I. Lipót király iránti hálából “L” alakba kívánták átépíteni, ami a XVIII. század elején a lendvai vár esetében – a bástyarendszer felújításával együtt – be is következett. Így alakult ki a ma is látható barokk stílusú várkastély.

A vár épületét a jugoszláv hadsereg a két háború közötti időszakban laktanyának használta, majd a második világháború után ismét általános iskola működött benne. 1973 óta működik a Lendvai Galéria és Múzeum a falai között.

 

A vár állandó történelmi kiállítása a török veszedelem idején az Európa védőbástyáit képező várak történetét mutatja be.

A néprajzi kiállítás a muravidéki magyarság kulturális örökségét, a hetési népi textíliákat mutatja be. Gazdagon díszített festett bútorok, szekrények, lócák mutatják be a Lendva-vidéki mesterek tehetségét. A tájékoztató szövegeket magyarul is olvashatjuk.

A késő bronzkori Oloris régészeti kiállítás nevét a Lendva melletti Alsólakoshoz közeli település latin nevéről kapta. Az olorisi leletek között legtöbb az agyagtárgy. Ez a kiállítás szemmel láthatóan még a hetvenes-nyolcvanas évek terméke, azóta nem nagyon nyúltak hozzá.

Lendva híres szülötte Zala György szobrászművész. Legismertebb alkotása a Milleniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de modellt ült neki Ferenc József és Erzsébet királyné is. Emlékszobájában számos köztéri szobra megtekinthető kicsiben.

Ha már ott vagyunk a várban, érdemes megnézni a padlásgalériát és a földszinten megtekinthető Gálics-féle képzőművészeti és lepkegyűjteményt is. A lepkegyűjtemény, amelyben közel 400 db lepke látható a világ számos tájáról, a művésznek ihletként szolgált.