Horgászat

Az alább felsorolt horgászati lehetőségek vannak a környéken, melyek általában napijeggyel igénybe vehetőek.

Sziget Horgászegyesület, Kissziget

Távolság: 9 km

Kissziget községben egy körülbelül 15 hektáros víztározó várj a pontyra, csukára, süllőre, keszegre, kárászra horgászni vágyókat.

Maróci tó

Távolság: 18 km

Lispeszentadorján, Kiscsehi és Maróc községek között található a körülbelül 12 hektáros tó. Egyik partját fák és bokrok, másik oldalát nád és gyékény borítja. A tavon (a tilalmi időszak kivételével) éjszaka is engedélyezett a horgászat. Fogható halfajták: ponty, amur, csuka, süllő, keszeg, kárász, törpeharcsa.

Kezelő: Társult Önkormányzatok Horgász Egyesülete

Sárberki horgásztó

Távolság: 11 km

Lenti mellett találhatók a nagyon jó vízminőségű, hat hektáron elterülő bányatavak. Csodálatos környezetben, stégekről és a tó partjáról lehet pecázni pontyot, amurt, csukát, süllőt, harcsát, keszeget, kárászt, sügért, törpeharcsát, naphalat. Egész évben horgászversenyekkel, rendezvényekkel várják mind a horgászokat, mind a pihenni, kikapcsolódni vágyókat.

A 6 hektárnyi vízterület 3 tóból áll. A tavak intenzíven telepítettek, évente átlagosan több mint 35 mázsa halat telepítenek.

Méret és mennyiségi korlátozás:  Süllő: 30 cm, Csuka: 40 cm, Ponty: 30 cm, Harcsa: 50 cm, Amur: 40 cm. Egyéb mennyiségi és méret korlátozás az országos horgászrend szerint történik.

Pontymatrac használata kötelező!

Normál tó jegyárak

Felnőtt napijegy : 2.000 Ft

24 órás felnőtt jegy: 3000 Ft

Felnőtt hetijegy : 10.000 Ft

Kezelő: Rezidencia 96 Kft
Kezelő telefonszáma: +36 30 640-77-28
Kezelő honlap címe: sarberkito.hu

Lendvadedesi víztározó

Távolság: 11 km

Horgászjegy ára: 

– Napijegy árak: Felnőtt napijegy: 3500 Ft 
– Gyermek napijegy: 2000 Ft 

Fogható halak: ponty, amur, süllő, harcsa, keszeg, kárász, törpeharcsaA tó változó vízmélységű, közepén egy mély árok húzódik. 

Napijegyek kaphatók: 

Kezelő: Tenkevölgye Természetvédő és SHE.
Kezelő telefonszáma: 06 92 353-467
Kezelő honlap címe: tenkevolgye.eoldal.hu

Napijegy kapható:
– Garda Horgászbolt – 8960 Lenti, Takarék köz 2. (+36/92 353-477)
– Hubertus Horgászbolt – 8960 Lenti, Petőfi Sándor út 5. (+36/92 353-522)
– Tóbüfé – Lendvadedesi tó (Nyitvatartási időben)
– Nemzeti Dohánybolt – 8978 Rédics, Lenti út 5/A
– Március László – 8978 Rédics, Sugár utca 1. (+36/30 580-5820)
– Csiszár László – 8978 Rédics, Petőfi Sándor út (+36/30 418-8432)

Kerka-holtág Kerkaszentkirály

Távolság: 10 km

Horgászjegy ára: 

Felnőtt napi: 2500 Ft 
Felnőtt heti: 6000 Ft 
Ifi napi: 1200 Ft 
Gyermek napi: 500 Ft

Fogható halak: ponty, amur, csuka, keszeg, kárász, törpeharcsaÁtlagmélység: 1,5 – 2 méter

Kezelő: Kerkaszentkirályi Kerka Horgász Egyesület
Kezelő telefonszáma: 06 70 340-8468
Kezelő honlap címe: vasihorgasz.hu

Muraszemenyei bányatavak

Kezelő: DKB Muraszemenye KFT
Víz típusa: Bányató
Víz területe: ha  73 HA  ( 4 tó )

Átlagmélység: 2.6 m
Fenékviszonyok: változatos
Növényzet:  vízitök a partmenti sávokban
Halak: fogható halak  ponty, amúr, süllő, csuka, balin,  keszeg félék ( gyönyörű állomány), compó, kevés kárász 

Telepítések: évi 2 alkalom, április, november
Horgászidőszak: ponty tilalom nincs, a többi fajlagos tilalmi idő az országos rend szerint
Elvihető halmennyiség: 3 db nemes hal  (egy fajtából max. 2 db ), 5 kg egyéb ( 10 kg feletti példányokat  vissza kell helyezni)

Jegyváltás: a muraszemenyei kocsmában ( 6.00- 20.00-ig), a nagykanizsai horgászboltokban, a letenyei horgászboltban, valamint a DKB-Muraszenmenye HE elnökénél és titkáránál.

Mura folyó

Jegyárak:

Felnőtt éves: 10000 Ft
Felnőtt éves Nem szövetségi: 20000 Ft
Felnőtt napi: 2000 Ft
Ifjúsági éves: 5000 Ft
Ifjúsági napi: 1000 Ft

Cserta, Kebele, Kerka, Lendva patakok

Felnőtt éves: 5500 Ft